Adatvédelmi nyilatkozat

2010. február 28., vasárnap

Adatkezelési tájékoztató

Az Ledexter Bt. regisztráció megkezdése előtt köteles elolvasni és elfogadni az adatkezelési tájékoztatóját (a továbbiakban: "AT"), valamint az alábbi vonatkozó feltételeket, kikötéseket és irányelveket azok jövőbeli kiegészítéseivel együtt (összefoglaló néven: "Szerződés"). Az AT közzétételre került a társaság honlapján és megtekinthető a társaság székhelyén.

A Felhasználó a regisztrálással elfogadja a AT-t. A Ledexter Bt. (a továbbiakban Ledexter) a AT jelentősebb változása esetén igyekszik tájékoztatni a felhasználókat, a naprakész információk beszerzéséhez azonban ajánlott rendszeresen áttekinteni a legfrissebb verziót. Az Ledexter saját belátása szerint, tetszőleges időpontban módosíthatja az Adatkezelési Tájékoztatóját (AT-t), a változtatásokat pedig, valamennyi felhasználó köteles magára kötelező érvényűként elfogadni. A weboldal szolgáltatásának használata a Szerződés módosításának elfogadását jelenti.

Amennyiben felhasználónknak olyan kérdése lenne, mely jelen közleményünk alapján nem egyértelmű, kérjük írja meg nekünk, és kollégánk megválaszolja kérdését.
Az Ledexter elkötelezett a szolgáltatások minőségének a legmagasabb szinten tartása irányában, a rendszer használatából eredő esetleges károkért felelősséget nem vállal.

Az Ledexter elkötelezett a felhasználói személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja felhasználói információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. Továbbá az Ledexter, a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

Az Ledexter az alábbiakban ismerteti adatkezelési elveit, bemutatja azokat az elvárásokat, melyeket saját magával, mint adatkezelővel szemben megfogalmazott, és betart. Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:

1992. évi LXIII. törvény (2012. január 1-től az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvénynek), a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénynek, valamint az egyéb hatályos adatvédelemre vonatkozó jogszabályok) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról (a továbbiakban Avtv., adatvédelmi törvény);

Személyes adatok kezelése és felhasználása

Az Avtv. 2. §.-ának 9. pontja szerint „adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők.

Az Avtv. 3. §. szerint
(1) „Személyes adat akkor kezelhető, ha
a) ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
b) azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli”.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.
Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

A kezelt személyes adatoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:
a) felvételük és kezelésük tisztességes és törvényes;
b) pontosak, teljesek és ha szükséges időszerűek;
c) tárolásuk módja alkalmas arra, hogy az érintettet csak a tárolás céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

A szolgáltatásokon belül, az érintettel kapcsolatos minden adat kezelése önkéntes hozzájáruláson alapul.

Az Avtv. 2. §-ának 16.pontja szerint „adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelő megbízásából - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is - személyes adatok feldolgozását végzi”.

A személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

Adattovábbítás módja, azokban az esetekben, ha a Felhasználó kifejezett hozzájárulását kéri erre, online kapcsolat, heti gyakorisággal.

A Felhasználó az adatszolgáltatás elől elállhat, arra nem kötelezhető.
A Ledexter az egyéb adatokat különböző látogatottsági statisztikák készítésére felhasználhatja.

Mint felhasználó hozzájárulok visszavonásig, a regisztrációban megadott adataim, nevem, lakcímem és e-mail címem és egyéb adatok tárolásához, ami elengedhetetlenül szükségesek az azonosításhoz, és a kapcsolatfelvételhez.

Mint felhasználó, regisztráló ügyfél, tudomásul veszem és hozzájárulásomat adom személyes- és hitelkereséshez szükséges adataim továbbításához, és adataim megjelenéséhez a Pont24 Group Kft, HC Központ Kft. és Bankárnet Kft. munkatársai és alvállalkozói részére. Tudomásul veszem, hogy adataim megjelenése és kezelése a hatályos jogszabályoknak megfelelően történik.



Az adatkezelés időtartama a visszavonásig történik, visszavonást az info{@}ledexter.hu címen adhatja le.

Mint felhasználó egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok az Ledexter, Bankárnet Kft. és a Pont24 Group Kft részére, hogy e-mail címemre, rendszeresen hírleveleket, reklámokat, információkat küldjön.
Hírlevelekről történő leiratkozást a Felhasználó a http://pont24.hu/leiratkozas-ledexter címen teheti meg.

Az Ledexter-et amennyiben egy hatóság megkeresi, személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Cookie-k

A Ledexter weboldalai böngészés közben cookie-kat állíthatnak elő az Ön számítógépén. Ezek alapján egyértelműen meg tudja különböztetni felhasználóit a weboldal. A cookie-kat kizárólag a statisztikához használjuk. A cookie-t a felhasználó képes törölni saját számítógépéről, illetve beállíthatja böngészőjét, hogy a cookie-k alkalmazását tiltsa.
 

Felelősségvállalás

Hitelajánlatok

A weblapon található hitelajánlatok, a partnereink termékei közül a legelőnyösebb termékeket mutatják be. Ezek nem minden esetben érhetők el a hiteligénylő számára.

Ezen kritériumok lehetnek:

  • alacsony fizetés
  • alacsony ingatlanérték
  • szereplés a BAR-listán

A megnevezett elégtelenségek indokolta elutasításon kívül partnereink minden esetben fenntartják a jogot, hogy indoklás nélkül elutasítsanak egyes hiteligénylést. Ez esetben Ledexter felelőssége is korlátozott.

Törlesztő részletek

Az Ledexter Kft nem vállal felelősséget a weboldalán olvasható törlesztőrészletek pontosságáért, valamint a hirdetett banki kondíciókért - ezek csak tájékoztató, figyelemfelkeltő célból kerültek weblapunkra. Kollegáink mindent megtesznek a legfrissebb adatok szerepeltetéséért, valamint a kalkulátorok helyességéért, de előfordulhat, hogy adott bankok hitelszámítási képletei különböznek az eddig használt "annuitás faktor" használatával számoló képletektől, ami eltérést eredményezhet a törlesztőrészlet összegében. A weblapon feltűntetett, kiszámolt törlesztőrészletek partnereink hitelei közül, az adott hitelfajtában nyújtott legkedvezőbb hitelének kiválasztásával kerültek kiszámolásra, feltűntetésre. Az értékek épp ezért nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek, mivel nem minden hiteligénylő esetében jelent megoldást, vagy épp igénylehető az adott hiteltermék.

Javaslatok

A weblapon feltűntetett problémamegoldási ajánlatok, konstrukciók, minden esetben Ledexter saját véleményét tükrözik, nem minősülnek hivatalos ajánlattételnek. Az Ledexter a feltűntetett konstrukciók alapján, Ügyfelek által véghezvitt ügyletekkel kapcsolatban minden felelősséget kizár.

Fórum

A fórum felhasználói tudomásul veszik, hogy a regisztrációval a fórum üzemeletetője a fórum tartalmát szabadon moderálhatja és a jogszabályba ütköző bejegyzéseket figyelmeztetés nélkül törli. Tudomásul veszi továbbá, hogy a fórum üzemeltetője a regisztrálók személyazonosságát nem jogosult ellenőrizni, ezért kéri a felhasználókat hogy jogszabály sértés vagy személyhez fűződő jogaik megsértése esetén haladéktalanul forduljanak a fórum üzemeltetőjéhez.

Adatkezelő adatai, elérhetősége

Ledexter Bt.
1063. Budapest, Munkácsy Mihály u. 23.
Telefon: (70) 521 4670

 

Adatvédelmi azonosító: NAIH-52537/2012

Legkedvezőbb törlesztőrészlet

Szabad felhasználás

10 év20 év
2.5 millió Ft25 680 Ft15 560 Ft
5 millió Ft51 360 Ft31 119 Ft
7.5 millió Ft77 040 Ft46 679 Ft
10 millió Ft102 720 Ft62 239 Ft
15 millió Ft154 080 Ft93 358 Ft
A feltüntetett törlesztőrészletek az adott hitelfajtában nyújtott legkedvezőbb hitel kiválasztásával kerülnek kiszámításra, feltüntetésre, a tájékoztatás nem teljeskörű. A kalkulátorban megadott értékek nem minősülnek a Ptk. 6:44 § szerinti ajánlattételnek, a Bankárnet Kft. ajánlati kötöttségét kizárja.

Fórum

Szabad felhasználású hitel

Jelzáloghitel igénylés feltételei

Adósságrendező hitel, Adósságrendezés

Osztrák hitel

Hitelkiváltás

Lakáshitel

Építési hitel

Lakásfelújítás, bővítés

Akciós, kedvezményes lakáshitelek

Lakásvásárlási hitel

Személyi kölcsön

Gyors hitel 2 nap alatt

Jelzáloghitel kalkulátor

Autóhitel